Időnként bele szoktam olvasgatni a kurucinfoba, egyszer jót nevetve azon, hogy mekkora energiákat fektetnek bele emberek, hogy a hozzászólásaikból csak úgy fröcsögjön a gyűlölet (akármelyik félre elmondható pro és kontra), máskor elgondolkodva a mai szemellenzős politikán és azon, hogy tényleg mekkora birka nép a magyar, nem tudom, meddig fog még tűrni. Tapasztalataim szerint egyet értenék a fajgyűlölőkkel, akik különféle kínzási eszközökkel illetnék a cigányokat (ilyenkor szolidan csak annyit szoktam mondani, hogy én már születésnél elkötném őket), sokszor azonban elővesz a humánus énem és arra gondolok, hogy ez azért mégis durva lenne. Aztán legtöbbször rácáfolnak a sajnálatomra, bebizonyítva, hogy nem érdemlik meg azt.

Mellékesen jegyzem meg, hogy természetesen ezeken az oldalakon jócskán vannak, akik fizetett bérencként uszítják a két tábort egymás ellen, még az is lehet, hogy mindkét oldalon jelen vannak más-más álnéven.

Persze, nem lehet általánosítani!!! Van egy gyerekkori barátnőm, aki cigány származású, mégis dolgos, szorgos, becsületes munkával keresi meg a pénzét, nem megélhetési bűnöző. Szintén cigány származású egy ózdi barátom, akit szintén nem bántanék meg az általánosítással. Igazából ezeket a sorokat is kételyek közt írom, mert tudom, hogy rajtuk kívül még vannak jó páran, akik nem szolgáltak rá, hogy utálják őket a többiek miatt.

Sokat lehetne ezen vitatkozni, de ennek a bejegyzésnek nem ez volt a célja. Megihletője egy levél, melyet a feladója nyíltan felvállalt, nem úgy, mint például az, aki a kurucinfon általam tegnap olvasott cikkhez csak jobbikbűnözés néven mert hozzászólni. Meg is szólták érte keményen…

Én nem szeretnék sem uszítani, sem csitítani senkit.Felnőtt ember lévén mindenki el tudja dönteni, melyik oldalt pártolja.

A levél írója nagyon bölcsen és nagyon okosan fogalmazott, azonnal elnyerte a szimpátiámat vele. Úgy döntöttem, terjeszteni fogom, mert szerintem mindenkinek így kellene ebbe a témába belegondolnia. Nem csak a saját véleményünket fújni, meg sem hallgatva a másikat, hanem átnézni a másik oldalra is.

Igen, Bari Judit, jöhet a lesajnáló hangnemben megírt, engem becsmérlő hozzászólásod, miszerint többre is vihettem volna 😀 Csak arra kérlek, előtte olvasd el a levelet és gondolkodj el az igazságtartalmán. Köszönöm.

Íme a levél (elején egy barátom hozzászólásával kiegészítve):

“Ez nem gyűlölködés. Egy őszinte levél egy svábtól.

Svábnak, zsidónak, cigánynak lenni nem szégyen. Csúnyán viselkedni a szégyen. Nagyon tetszik a lenti levél megfogalmazása.
Kár, hogy a parlamentben, vagy a médiában ilyen nem hangzik el.
Az az érzésem, hogy a bűnpártolás hangjai erősebbek.”
 
Nyílt levél.
 
Egy magyarországi kisebbségi ( sváb ) levele zsidó és cigány polgártársaihoz
 
*Őseim a ti őseitekhez hasonlóan évszázadokkal ezelőtt ezt az országot választották hazájuknak. Mivel minket senki nem kényszerített arra, hogy itt éljünk, ezért jogosan várta és várja el a befogadó ország, hogy elfogadjuk: első a magyarok érdeke. Mi svábok nem érezzük magunkat elnyomottnak, hiszen beszélhetünk, tanulhatunk németül, ápolhatjuk hagyományainkat. Ahogy ti is.*
 
Természetesen nem felejtettük el azt a sötét, kommunista korszakot, amikor a svábokat tömegesen deportálták, málenkij robotra hurcolták őket, házaikat elvették, sokukat névmagyarosításra kényszerítették. Akkor persze liberálisok, fajvédők, Népszavá-s idióták nem tiltakoztak. Gusztosokban és Mohácsikban nem keltett félelmet a Munkásőrség: a kommunisták felfegyverzett, bakancsos, egyenruhás párthadserege.
 
Nagyszüleimtől is mindent elvettek. Anyu így lett Brauer helyett Bányai, és ráadásként a középiskolából is kirúgták. Mégsem lettek megélhetési bűnözők. Kemény munkával elölről kezdték az életüket, ahogy még nagyon sok sváb.
Híresek is a svábok a spórolásukról. Persze országokat még ma sem tudunk felvásárolni. 
Vallom, hogy minden fajnak, rassznak, etnikumnak és nemzetiségnek vannak jellemző tulajdonságai. Nem vagyunk egyformák. Ez a különbözőség az egyik fontos része a kriminológiában alkalmazott profilalkotásnak.
 
Milliárdos ingatlan-panama, tőzsdespekuláció — zsidóbűnözés
 
Színesfémlopás, emberölés különös kegyetlenséggel 200 Ft-ért, csoportosan elkövetett garázdaság kapákkal és kaszákkal felfegyverkezve — cigánybűnözés.
 
Ha majd a svábok között is elszaporodik egyfajta bűnelkövetési módszer, én nem fogok tiltakozni a svábbűnözés szóösszetétel használata miatt. Sőt, elsőként fogok elhatárolódni a bűnöző életmódot folytató sváboktól.
 
Fiamat tisztességes, becsületes életre nevelem. Kitűnő tanuló és nem szokott “gyerekcsínyt” elkövetni.
 
Zsidók és cigányok! Szörnyű lehet itt élnetek, hiszen mindenkit gyűlöltök, és nem értitek, miért gyűlöl meg benneteket mindenki. Vajon én, mint sváb származású, miért nem érzékelem a kirekesztést? Mert mi elfogadtuk a szabályokat.
 
Megszerettük ezt az országot, Magyarországot a hazánknak tekintjük. Ti csak egy gazdatestnek, amelyen parazitaként élősködtök.
 
Ha nem érzitek itt jól magatokat, gondoljatok ex-miniszterelnökötök szavaira: “El lehet innen menni! “.
 
*Ritzel Rita
/Bonyhád/*( nevemet nyíltan vállalva! )

A kollégáim mostanában naponta olvassák a blikk (nem véletlen a kis betű) napiszennylapot. Ma megkérdezte az egyikük, hogy ugyan, miért kell azt nyilvánosságra hozni, hogy Dereck Chisora bokszoló meleg? A boksz egy férfias sport, ez tök illúzió romboló hír. (Egyébként elolvastam a cikket, csak, hogy tudjam, miről írok és jellemzően a szalagcím – amivel felhívják a figyelmet – nem takarja a cikk tartalmát. Ugyanis az említett sportoló saját magáról kezdte reklámozni, hogy biszexuális, mivel ismert azt az örök érvényű média törvényt, miszerint, mindegy, mit, csak beszéljenek róla.)

Mondtam neki, hogy azért, amiért ezt az újságot olvasod. Mert ez számít manapság hírnek. Mert az például senkit nem érdekel, hogy van egy alapítvány, amit az erőszakos szexuális támadást elszenvedettek segítésére hoztak létre. Ez az E.SZ.T.E.R. Alapítvány, amely anyagi gondokkal küzd, lassan nem tudja működését finanszírozni. De nem sokan ismerik, mert ez nem HÍR. Mert az emberek jobban szeretik azt olvasni, hogy az úgynevezett valóvillában ki kivel kamatyolt és kivel veszett össze. Naponta hallgatom végig, ahogy a fiúk itt a telepen reggelenként megbeszélik, hogy Pista beolvasott Jucinak (nem tudom a neveket pontosan, de nem is érdekel) és hogy ez a Zita milyen kétszínű, mert Józsival udvaroltat magának, közben meg Jánosra áhítozik, stb…. Egy, csak egy legény van talpon a vidéken, akivel ilyenkor összenézünk, majd egyszerre húzódunk hátrébb a többiektől, ne is halljuk, annyira nem érdekel minket.

Sokkal inkább érdekel, hogy a fent említett alapítványnak hogy lehetne segíteni, hogy ne szűnjön meg anyagi gondok miatt. Ezért gondoltam, hogy írok róluk, hátha lesznek páran, akik támogatják adójuk 1%-ával és így talán segíthetünk nekik.
Az E.SZ.T.E.R. Alapítványt 1991. december 25-én hozták létre, tehát több, mint 20 éve segít az áldozatokon. A szervezet egy jogásszal és három pszichológussal próbál segíteni a szexuálisan bántalmazott gyermekeken és családtagjaikon – gyakran ugyanis az anyának, apának is szüksége van segítségre, például akkor, ha az egyik rokon vagy közeli barát erőszakolta meg a gyermeküket.
A civil szervezet anyagi gondokkal küzd, és ha nem találnak támogatókat, akkor elképzelhető, hogy teljesen meg kell szüntetniük tevékenységüket.
A segítséget kérők között az óvodáskorú kislánytól a felnőtt férfiig sokféle kliens előfordul. Sok esetben családtagok, rokonok, barátok keresnek támogatókat, szakértő segítséget, de az is előfordult már, hogy egy szomszéd vagy éppen a munkaadó kereste meg az E.SZ.T.E.R. Alapítványt, mert tudomására jutott az erőszakeset, és tenni szeretett volna valamit.


Az alapítvány többféleképpen jár el. Pszichoterápiás segítséget nyújtanak, ami gyakran évekig tart, hiszen sokszor ennyi idő, míg a szexuális bántalmazást feldolgozza az áldozat. Amennyiben az ügyből büntetőeljárás is lesz, vagy más eljárások vannak folyamatban, például a gyermekelhelyezés vagy a kapcsolattartás ügyében, az alapítvány jogi segítségnyújtással is támogatja a sértetteket.
Sok ügy nem kerül bíróság elé, a család nem fordul a rendőrséghez. Ennek hátterében több tényező áll. Egyrészt, egy gyereknek lelkileg rendkívül megterhelő egy ilyen eljárás, újra kell élnie a történteket többször. Egy ilyen eljárás kimenetele ráadásul sok esetben kétséges, nem egyet megszüntetnek bizonyítékok hiányára hivatkozva. Nincsenek tanúk, a kirendelt szakértők véleménye pedig a legritkább esetben hoz egyértelmű döntést.
A büntetőeljárások emellett nemegyszer évekig elhúzódnak. Az alapítvány egyik fiatal kliense, Balázs például három és fél éves volt, amikor nevelőapja ellen eljárás indult a kisfiúval szembeni szexuális bántalmazás, erőszak miatt.
A büntetőeljárás során Balázst többször megvizsgálta pszichológus szakértő, meghallgatták őt a rendőrségen, az ügyészségen és a bírósági tárgyalóteremben is. Most Balázs 11 éves, és az eljárás még mindig folyamatban van. A másodfokú bíróság néhány héttel ezelőtt utalta az elsőfokú bíróságot új eljárásra.
Az elmúlt hét és fél évben Balázsnak 14 alkalommal kellett elmondania, hogy mi történt vele, és ez a szám a következő években még emelkedni fog.
Az alapítványhoz 20 év alatt több ezer fő fordult, most is vannak olyanok, akik “várólistán” vannak. Ettől függetlenül félő, hogy tevékenységüket be kell fejezniük, mivel a finanszírozásuk már évek óta nem megoldott, és mostanra a tartalékaikat is felélték.
A szervezet rendszeres állami támogatást nem kap, a Nemzeti Civil Alaphoz pályázhatnak a működés fenntartása érdekében. Az ott elnyerhető összeg azonban nem fedezi a számlákat, gyakorlatilag csak a bérleti díj kifizetésére elég.
Az alapítvány egy bérelt lakásban működik, ahol több, úgynevezett terápiás szoba is van. Itt a gyerek áldozatok játszhatnak, elképzelt helyzetekben, szerepekben, különböző játékokon keresztül tudják feldolgozni a velük történteket.
A terápiákat illetően az E.SZ.T.E.R. Alapítvány munkája sikeresnek tekinthető. Aki eljut az alapítványhoz, és elkezd rendszeresen járni a szakemberekhez, jó eséllyel fel tudja dolgozni a vele történteket, és megerősítést, támogatást kap ahhoz, hogy tovább tudja élni az erőszakélmény előtti életét, vagy felépítsen magának egy újat.

Ha az alapítvány megszűnik, akkor az áldozatoknak gyakorlatilag egy lehetősége marad: a magánpszichológus, ami viszont nincs ingyen, sőt. Arra a felvetésre, hogy ott vannak a családgondozók, illetve a gyermekjóléti szolgálat szakemberei, Gyurkó Szilvia, a szervezet egyik munkatársa elmondta: ők is hozzájuk küldik a sértetteket, mivel a kezeléshez speciális szaktudás szükséges.
Amennyiben többet szeretnél tudni az alapítványról, esetleg támogatnád őket, a honlapjukon lévő elérhetőségeken érdeklődhetsz.

Neked csak egy számsor!

Ha még nem ajánlottad fel adód 1%-át, és úgy gondolod, hogy az E.SZ.T.E.R. Alapítványnak szüksége lehet rá, akkor a vonatkozó részbe írd be az alapítvány adószámát: 18007806-2-43

Tudjátok, mindig azt mondom, hogy én a pedofilokat, vagy bármilyen szexuális erőszak elkövetőjét felakasztanám a farkánál fogva egy fára, aztán csak etetném jó zsíros ételekkel, hogy minél nehezebb legyen. Előbb-utóbb csak leszakadna neki. Mert szerintem az sem megoldás, amit most az oroszoknál vezettek be. Kedden ugyanis elfogadták az állami dumában azt a törvényt, amely alapján vegyi úton kasztrálják a pedofilokat. A hiányosság csak az ebben, hogy csak a 14 év alatti gyerekeken elkövetett erőszak esik bele ebbe, ráadásul ez a módszer nem végleges hatást hoz. A vegyi úton történő kasztrálást olyan injekciókkal hajtják végre, amelyek tompítják, semlegesítik a szexuális késztetést. A bibi annyi vele, hogy ez hibás elnevezés, ugyanis mindössze „hatalmas mennyiségű női hormon injekciós beviteléről van szó, amitől elmarad a merevedés, elmúlik a nemi vágy, és jelentősen lecsökken a spermiumképződés”. Fordítom: lusta disznó lesz az egyedből (szándékosan nem írtam EMBERT)… „Az eljárás hosszú távon elhízást, csontritkulást, szív-és érrendszeri betegségeket okozhat, a mellek megnőnek, a testszőrzet megritkul, a férfias izomzat leépül.” Fordítom: nemcsak lusták lesznek, hanem még betegek is, aztán a gyógyszereket is fizetheti nekik állam bácsi… „Az injekciót 3 havonta kell beadni, különben a hatás elmúlik.” „Ez a büntetési forma továbbá önkéntesen is választható azon esetekben, ha az elítélt ily módon szeretné elkerülni a tényleges börtönbüntetést, illetve a már büntetését töltő rab ezáltal hajlandó kiváltani a még hátra lévő börtönéveit. „ Fordítom: az egyed nem akar életfogytig ülni, odasétál szépen bíró bácsihoz, hogy inkább ezt a módszert választja. Kiengedik, majd cseszik jelentkezni 3 havonta az újabb adagért, nem lesz lusta, dagadt, beteg disznó, hanem huss, eltűnik és éli világát úgy, mint eddig, talán visszatér erőszakoló kedve is. Hurrá 🙁 Ha meg nem ez történik, hanem valóban jelentkezik 3 havonta az injekcióért, akkor vajon ki fogja fizetni ennek a gyógyszeres kezelésnek a költségeit? Naná, hogy kitaláltátok…. természetesen az adófizetők. Háromszoros hurrá 🙁

Forrás: femina.hu, mon.hu

A karácsonyi készülődés nem csak a főzésre értendő nálunk, hanem az ajándék készítésre és a képeslapok elkészítésére is.

Tavaly kézzel festettünk befőttes üvegeket vázáknak és saját kezűleg töltöttünk gyönyörűen kecses üvegekbe fürdősót. Sajnos ezeket elfelejtettem lefotózni, de az idei műveket már nem 🙂

Íme:

Idén csipeszekkel bűvészkedem, még nem tudom pontosan, melyik kié lesz, ha elkészült mind, akkor megsúgják, kihez szeretnének kerülni 🙂

 

A képeslapok pedig kb. így néznek majd ki, csak nem teljesen egyformák.

 

Remélem, sikerül minddel elkészülnöm időben, nagyon sok embernek szeretnék örömet okozni. 🙂

Végezetül egy korábbi képeslap, amit nem felejtettem el lefotózni 🙂

Nem tudom, hogy kerülte el a figyelmemet a szörnyű hír, de tegnap olvastam döbbenten, hogy az Új Színház kiváló színésze, Huszár Zsolt szombaton tragikus körülmények között életét vesztette.

Nem szeretnék a baleset körülményeivel foglalkozni, nem tisztem megítélni, hogy igaz-e a hír, amit az olvasottságra vágyó pletykalapok állítanak, miszerint ittas volt vagy sem… nem érdekel… Ami számomra érdekes, hogy egy remek színésszel újra szegényebbek lettünk. (Egy korábbi bejegyzésemben, ami a Keleti pályaudvar című darabról szól, megtaláltok néhány képet, amiben ő is szerepel.)

Ugyanúgy elsírtam magam, mint anno Diana hercegnő halálhírén…

Egy kis összeállítás a szerepeiből, az Új Színház jóvoltából:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=cEjJnQtbFVE[/youtube]

… és időnként eljutok addig, hogy megnyitom a blogomat, hogy most aztán írok valamit… de aztán megtorpanok.

Túlságosan csaponganak a gondolataim, túl sok mindennel foglalkozom egyszerre -mint mindig-, ezért mindenbe csak felületesen belekapkodom. Nem tudom eldönteni, hogy ez jó-e vagy rossz. Azt jelenti-e, hogy sok dolog érdekel (ami jó), vagy azt, hogy felületes vagyok (ami inkább rossz).

Eme tulajdonságomnak kiválóan megfelel a facebook üzenőfala, vagy alkalmasint a jegyzet írás, ha hosszabb dolgot akarok megosztani. Viszont ezek nem saját gondolatok. Emailben kapott jópofaságok, vagy újonnan felfedezett videók, esetleg épp az említett üzenőfalon olvasott megmosolyogtató dolgok. Azt hiszem, időnként szeretem homokba dugni a fejem és nem belegondolni mélyebben a dolgokba, mert talán megijednék a lehetséges következményektől. Anno az exemtől sokszor meg is kaptam, hogy nem tudok előre gondolkozni, csak sodródom az árral. Nem volt igaza: tudok, csak nem akarok. Pedig van, aki szerint nem ártana felkészülni a történések negatív következményeire, jó lenne mindenre egy “B” terv. No, de minden közrejátszó tényezővel nem tudok számolni, és akkor borul az is. Akkor mi lesz? Az “okosoknak” van mindenre egy “C”, “D”, “E”, stb. tervük? Akkor már inkább alkalmazkodom a körülményekhez és az aktuális helyzetből próbálom kihozni a lehető legjobbat.

Valamelyik nap olvastam egy igen idevágó gondolatot, naná, hogy a Facebookon, amit rögtön magamévá is tettem:

“Ha valaki egynapos túrára indul, akkor bolond lenne magával vinni egy egész életre való útravalót. Akkor hát nem furcsa, hogy vannak, akik az elkövetkezendő huszonöt év összes aggodalmát magukkal hordják, és csodálkoznak, hogy az élet miért olyan nehéz? Arra vagyunk teremtve, hogy egy nap 24 órát éljünk. Nem többet.”(Andrew Matthews)

Szerintem ez tökéletesen jellemzi az én felfogásomat. Valóban lehet aggódni azon, hogy mi lesz, ha nem tudjuk fizetni a hitelt, mi lesz, ha nem lesz munkahelyünk. De minek? Miért terheljem az agyam még több, ráadásul negatív gondolattal? Attól változik valami? Nos, igen. Valószínűleg rosszkedvű leszek, mogorva, elrontom a környezetemben élők hangulatát is, ami majd még újabb és újabb konfliktusokat teremt. Köszönöm, ebből nem kérek. Inkább maradok látszólag felületes – de sosem felelőtlen -, élek a mának, és örülök minden napnak.

Az egyik volt főnököm mondogatta anno mindig: “Nem vagyunk a híd lábánál.” Amikor Luca egyszer megkérdezte tőlem, ezt miért mondogatom, azt feleltem: amíg nem érünk egy problémához, addig elég megküzdeni az útközben felmerülő nehézségekkel.

 

Most, hogy visszaolvastam, magam is meglepődtem, mennyi mondanivalóm volt mégis, pedig úgy indult, hogy csak bejelentkezem: hahóóóó, még élek…

Ma a vecsési üzleti parknál 3 autó sorakozott a BALRA kanyarodó sávban. Az első autó sofőrje bénázott kicsit, nehezen szánta rá magát az elindulásra. Mi voltunk a 3. autó, mellettünk a JOBBRA kanyarodó sávba beállt egy arany színű Peugeot kabrió (sajnos a rendszámát nem néztem, de nem hiszem, hogy sok ilyen autó rohangálna Vecsésen). Majd az első adandó lehetőségnél kikanyarodott BALRA… ezzel teljesen összezavarva a szerencsétlenkedő sofőrt…

Hová a lópikulába siethet így valaki, hogy ilyen pofátlan, bunkó, paraszt módon közlekedjen??? A Budain a lakópark felé ment, ott még kórház vagy orvos sincs, ahová rohannia kellett volna…

 

A  másik kb. két hete történt… a Dózsa György úton közlekedvén a gyerekorvos rendelője előtt megelőzött egy fekete kombi BMW KOC-akármi rendszámmal, majd beletaposott a fékbe és bekanyarodott jobbra az Arany János utcán. Aki ismeri Vecsést, az tudja, hogy ez kb. 200-300 méter. 50km/h-nál ez másodpercek alatt lezajlott.

Megértem én, hogy kurva gyorsan tud menni a BMW, DE 1. lakott területen belül 50 km/h a megengedett sebesség, ráadásul ez még csak nem is külterület, hogy elvétve lehessen gyalogost találni, sok gyerek közlekedik arra és mindkét irányban messze van a zebra; 2. ha abba az utcába akart bekanyarodni, mi a k. anyjának előzött meg, és miért nem “döcögött” mögöttem 10 másodpercet 50km/h-val? Olyan nehéz lett volna kivárni?

Komolyan mondom, bevezetném, hogy a KRESZ vizsga mellé IQ tesztet is ki kelljen töltenie annak, aki jogsit akar kapni…

A mai napom eleve úgy kezdődött, hogy Nancy vagy 4x felébresztett éjszaka, úgyhogy kómásan indultam el reggel dolgozni. Ki sem láttam a fejemből, még szerencse, hogy a kollégám látása jobb állapotban volt, észrevette, hogy trappolok befelé, megállt és elvitt kocsival. Valahogy éreztem, hogy nem kell sokáig gyalogolnom… vagy inkább csak reménykedtem benne… ? 😀

Bent az első dolgom volt, hogy levertem valamit a polcról, s ez a sorozat folytatódott egész nap. Levertem, felborítottam, lesodortam, leejtettem, megbotlottam… stb.

Délután elkezdtem utána nézni, hogy holnap hogy jutunk el Krihez a kerti partyra. BKV, Volán, Máv menetrend, minden nyitva volt előttem, szorgalmasan jegyzeteltem. Valahogy sehogy nem akart összejönni az ideális indulási idő, nem egyeztek a csatlakozások. Persze, miért is képzeltem, hogy ezt összeegyezteti két különböző közlekedési vállalat… :S

Kinéztem pár alternatívát, majd nagy lendülettel felhívtam a megadott információs telefonszámot, hogy megkérdezzem, jár-e az a Volán buszjárat, amit beterveztem. Nagyon kedves hölgy vette fel a telefont és készségesen próbált segíteni, de valahogy nem bírtuk összeegyeztetni a megállókat, mikor 3 perc beszélgetés után rájöttem, hogy a MÁV információs vonalát hívtam, ahol nem igazán tudnak felvilágosítást adni a Volán menetrendről….. Sűrű elnézések közepette, letettem a telefont, majd kirobbant belőlem a nevetés. Akkor lépett be az egyik vevőnk, és mivel elég értetlenül nézett, elmeséltem neki, milyen béna volta, erre a következőt mondja:  – Ne aggódjon, én egyszer annyira elbambultam vezetés közben, hogy a stop táblánál kötelességszerűen megálltam, azzal nem is volt baj, csakhogy azt vártam, hogy zöldre váltson… :-)))))))) Cegénke, várhatta volna egy darabig 😀

Betetőzésképpen a délutáni bevásárlás alatt felhívtam Krit, hogy milyen alkoholt akarunk inni holnap, és csak a mondat közepén jutott eszembe, hogy ő abszolút nem iszik alkoholt…

Úgyhogy most felfrissülésképpen csobbanok egyet a medencében, nektek meg itt egy “ütős” videó.

Vigyázat! Az egyik barátom szerint: ” ahogy nézed, egy idő után lemerevedsz és nem tudsz mozdulni, és az elméd visszahúzódik, és maradandóan gyengeelméjűvé válhatsz! ” 😀 (Mellesleg, ő küldte 😀 )

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=XHEFbX81XWQ&feature=player_embedded#at=92[/youtube]

…. amit a legkézenfekvőbben abból szűrök le, hogy nemsokára kezdődik a suliban a nyári szünet.

Drága gyermekem a 4. osztályt fejezi be ez évben, de ez nem hátráltatja abban, hogy rohamosan okosodjon 😀

No, meg abban sem, hogy átvegyen bizonyos feladatokat a házimunkából. Bár ehhez kell némi ösztönzés 🙂

Viszont a múlt szombaton igen meglepett, ugyanis teljesen egyedül készítette el a reggelit Szabinak és saját magának (én “kivételesen” dolgoztam aznap is) és az ebédet is ő főzte.

Ami a legjobb volt az egészben, hogy nagyon finom lett 😀

Kicsit büszkélkedem vele, bár volt, ami úgy elfogyott, hogy lefényképezni sem volt időm 😀

Reggeli:

sonkás-kukoricás omlett

és mandarinos joghurt ital

 

 

 

 

Ebéd:

 

Frankfurti leves,

Bolognai spagetti

(nemzetközi konyha 😀 ),

 

desszertnek pedig kókuszgolyó, amiből nem maradt egy szem sem, mire eszembe jutott, hogy lefényképezzem 😀

 

Lassan ehhez is hozzá kell szoknom, hogy nem én döntöm el, mi legyen az ebéd 😀

… legalábbis azt a tényt illetően, hogy a kultúra iránti vágy még nincs a béka feneke alá temetve a magyar emberekben.

Hogy szerencsére nem mindenkit zanzásítottak a kereskedelmi csatornák valóvilág-józsibarát-mexikóisorozat függő zombivá. (Az elsőről sajnos tudom, hogy épp aktuális, mert minden csapból ez a sz@r folyik, az utóbbi kettőről hál’istennek nem tudok semmit, lévén oly ritkán nézek tévét…)

Március elején színházban voltunk – juj, de jó volt! 🙂 – és megnyugvással vettem tudomásul, hogy mindkét alkalommal telt ház volt. Igaz, pici színházról van szó: az Új Színház (1061 Budapest Paulay Ede utca 35.) mindösszesen 366 fő befogadására képes, mégis szívet melengető látvány volt, hogy az összes ülést kultúrára éhes, elvarázsolódni vágyó ember foglalta el.

Az első előadás, amit megnéztünk, a Keleti PU. egy fantasztikus vígjáték, amit sajnos – legalábbis egyelőre- levettek a műsorról. A színészek szabad szájúságán kissé meglepődtünk, az első “a k… életbe” hallatán összenéztünk Szabival, a 15. után az összes többit már szinte meg sem hallottuk 😀 A darab valóban a “való világról” szól, tényleg rá lehet ismerni a Keleti pályaudvaron megforduló emberek olykor groteszk , de nagyon is valós élethelyzeteire, a sokszínűségre, a társadalom különböző rétegeire és aktuális problémáikra. (Bővebben: http://ujszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=63:keleti-pu&catid=27:nagyszinpad&Itemid=28 )

A másik Shakespeare remekbe szabott darabjának a Vízkereszt, vagy amit akartok című vígjátékának a feldolgozása volt, Ahogy tetszik címmel (http://ujszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=148:ahogy-tetszik&catid=27:nagyszinpad&Itemid=28)

 

Az összes színész nagyot alakított, de ami engem legjobban megfogott, az Pokorny Lia játéka volt. Az egész termet áthatotta a lénye, akkora kisugárzása van, hogy a monológja alatt szinte nem is láttam  mást, csak őt. Kevés ilyen átható személyiségű embert láttam életemben.

Szerintem visszatérő nézői leszünk e színháznak, ahol remek előadásokat játszanak nagyszerű színészek. Hálás köszönet érte Böbének, akinek a közreműködésével kedvezményes jegyekhez jutottunk.

… hogy egy nap legalább 50 órából álljon??????? Akkor lenne elég időm mindenre…

Vegyük például a mai napot:

Reggel 5:50-kor ébresztő, reggeli készülődés, öltözés, gyerek ébresztés, stb.

Legkésőbb 6:30-kor el kell induljak, hogy beérjek időben, pedig igazán nem dolgozom messze.

Általában délután 5-ig dolgozom. Mire hazaérek, fél hat. Ma leültem Lucával, segítettem előkészíteni az előadását környezet órára. Fél 7-kor kimentem Szabi elé a buszhoz, hazafelé bementünk a boltba. Kb. fél óra  múlva értünk haza, akkor kitakarítottuk a hörcsög terráriumát, elmosogattam,megcsináltam a vacsorát, mire azzal végeztünk, 8 óra lett. Akkor megint mosogatás (még jó, hogy a szombaton lenyiszált ujjam már regenerálódott annyira, hogy tudjak mosogatni), kis mértékű összepakolás (nagyobb már nem fér bele az időbe), és jött a szokásos műsor: Luca, be van pakolva a táskád? Miért nincs kivéve az, ami nem kell holnap? Minek cipeled? Hová tetted a tolltartód? Tedd el a telefonod, nehogy itthon hagyd. Majd gyorsan fürdés (Lucának), közben általános rohangálás: Anya, hozd be a törölközőmet, légy szíves! Jaj, hol a tusfürdőm? Nézd itt ezt a foltot, beütöttem a padba. 🙁 Behozod a pizsamámat? (Hozzá kell tennem, minden mondat között lementem a földszintre, mert lent volt dolgom, Persze a hívószóra újra fel. Jó, tudom: “Egy kicsi mozgás mindenkinek kell…”, de ennyire??? ) Na, fürdés vége, akkor olvassak? Nem, inkább még egy picit tévézek. Oké, akkor addig lehet mást csinálni. Gondoltam, kiteregetek, időben elmegyek hajat mosni, hogy ne járjak úgy,  mint a legutóbbinál, hogy későn mostam hajat, már nem volt kedvem éjfélkor szárítgatni, úgyhogy picit szárítottam, majd lefeküdtem és másnap délelőtt a kollégák döbbentem fogdosták a hajam, hogy még mindig vizes. Murphy természetesen beintett: Lucának eszébe jutott, hogy nem tudja, hová tette a zsebpénzét, amit korábban adtam neki. No, akkor beindult a “hajtóvadászat egy ötszázasért” projekt, egyelőre sikertelenül, majd később valószínűleg megtaláljuk valamelyik tankönyvébe bezárva. Jó, Lucát végre ágyba zavartam, iszkiri kiszedni a mosógépből a ruhákat, meg kell hogy száradjon holnapra az úszás cucca. Ez az ágyban merengve neki is eszébe jutott, jött is az újabb kurjantás: Anyaaaaa! Az úszás cuccom!!! Mondom neki: most teregettem ki, reggelre megszárad. Válasz: Na, és ha elfelejtem eltenni? Pfffffff… Jó akkor teszek be most másikat és akkor legfeljebb holnap nem a kedvenc fürdőruhádban úszol. Mire ő: Jó, de ha eszembe jut reggel és megszáradt, akkor kicserélem…. grrrrrrrrrrrr…… Oké, másik törölköző, fürdőruci elő, lerohanok, beteszem a táskába, folytatom a Rozi (mosógép) kiürítését, közben eszembe jut, hogy a zokniszárító fenn maradt. Vissza az emeletre, zoknikat összehajtom, elteszem, szárító a kézbe, futás lefelé. Végre kezemben a termés, vissza az emeletre, teregetni. Akkor jött az újabb kiabálás: Anyaaaa!!! Jó éjt puszi!!!! Ruhákat elhelyeztem a fürdőszobában szép kis kupacban, mentem  jó éjt puszi adni. Majd lerogytam a székembe és kiírtam magamból a mai vesszőfutásomat, mielőtt szétfeszített volna.

Most ettől megkönnyebbültem, de a ruhák még mindig ott várnak: a szárazak azért, hogy leszedjem őket és összehajtva bebújhassanak a társaikhoz a szekrénybe, a vizesek azért, hogy jól kinyújtózhassanak a szárítón.

Utóirat:    22:13   van és még hajat sem mostam…. nem lehetne, hogy egy nap legalább 50 órából álljon??????? Akkor lenne elég időm mindenre…

címkefelhő