Körülbelül ilyen beharangozása lenne egy kereskedelmi adón a következő hírnek:

A kakaóbab-ültetvények csökkenése és az egyre növekvő kereslet miatt hamarosan a csokoládét is a luxuscikkek kategóriájába lehet sorolni – figyelmeztettek szakemberek.

A vidéki területek gazdasági fejlődésével és az erőforrások megőrzésével foglalkozó, ghánai központú Natural Conservation Research Council (NCRC) szerint a világ csokoládéfogyasztásának jelenlegi szintje tovább már nem tartható fenn, ezért az édesség 2030-ra olyan ritka csemege lehet, mint manapság a kaviár – adta hírül az ABC News ausztrál hírportál.

A kakaóbab hiányát többek között a nyugat-afrikai aszályos időjárással és az indonéziai ültetvényeket megtámadó kártevőkkel magyarázzák.

A Sydney Egyetem kakaószakértője, Jeffrey Neilson szerint a probléma jelentőségét jelzi, hogy csokoládégyárak is próbálnak már közbelépni. “Egyre többen ébrednek rá arra, hogy ami a termelőt érinti, az hamarosan a felvásárlóknál is jelentkezni fog” – tette hozzá Neilson.

Jelenleg az ültetvényeken – elsősorban a kártevők miatt – csökken a terméshozam, így a bevételek is elmaradnak, és a csalódott gazdák végül más haszonnövények termesztésébe fognak – magyarázta a szakértő.

Ez ha nem is mindenkinek, azért nekem, mint Gombóc Artúr alteregónak tényleg borzasztó tragédia! 🙁

Egy kis csokoládé történelem a Wikipédia segítségével ( a szerkesztő – vagyis én 😀 – megjegyzéseinek közbeszúrásával):

Amerikában az aztékok már jóval az Európai hódítók előtt is itták a csokoládét. 1519-ben, amikor a spanyolok a mai Mexikó területére érkeztek, Montezumaxocolatl-lal kínálta Cortést.

A fűszeres ital alapanyagai kakaó, víz, fahéj, ánizs, chili és kukoricaliszt volt. Az 1500-as években Spanyolországnak kakaóbehozatali monopóliuma volt. Az ital receptjét titkosan kezelték, cukorral, fahéjjal, szerecsendióval illetve vaníliával ízesítve fogyasztották. Ausztriai Anna királyné, XIII. Lajos francia királySpanyolországból Franciaországba. (egy ideig el sem tudtam képzelni, milyen lehet az összhatása a csokinak és a chilinek… természetesen csak addig, míg meg nem kóstoltam…  akkor rájöttem, hogy valójában fenséges… hmmmm… ) feleségeként hozta át a csokoládét

1569-ben V. Piusz pápa a xocolatl-t olyan kellemetlennek találta, hogy az ital fogyasztását nem tekintette a böjt megszegésének. (pocsék ízlése lehetett :D)

A forró csokoládét az 1600-as években kezdték inni Európában, II. Károly uralkodása idején (1660–85) vált divatos itallá Angliában, az első csokoládét is kínáló londoni vendéglő, a Chocolate House, 1657-ben nyílt meg.

1687-ben a Francia Akadémia tudományos alapon meghatározta az optimális csokoládéreceptet.

Az első angol csokoládégyár Bristolban épült, 1728-ban. A szilárd csokoládét 1842-ben kezdte árulni a Fry csokoládégyár, mely később a ma is létező Cadbury cégbe olvadt.

A holland C. J. van Houten 1828-ban feltalált kakaósajtológépe nagyban javította a csokoládéital minőségét: a készülék segítségével a kakaóbabból sikerült kivonni a nehezen emészthető zsíranyag egy részét. ( köszönet érte C. J. van Houtennek! 🙂 )

A csokoládészeletet 1847-ben találták fel. A svájci Nestlé fivérek 1876-ban készítettek először tejcsokoládé-szeletet.

Rodolphe Lindt berni csokoládégyárában a termékek minőségének javítása érdekében új eljárásokat vezetett be, módosította a csokoládégyártásnál használt alapanyagokat és a főzési időket. 1880-ban felfedezte a mai élelmiszeriparban kenőgyúrásnak (vagy konsolásnak) nevezett csokoládéfinomítást, illetve a lágy fondant csokoládét.


Ma a világ legfinomabb és legminőségibb csokoládéját Belgiumban gyártják. (hű ha beszabadulhatnék egy belga csokigyárba… 😀 )

A csokoládé összetétele:

A csokoládé olyan termék, amely kakaótermékekből (kakaómassza, kakaóvaj, esetleg kakaópor) és cukrokból készül, legalább 35% összes kakaó szárazanyagot tartalmaz, ebből legalább 18% a kakaóvaj és legalább 14% a zsírmentes kakaó-szárazanyag.

A csokoládé körülbelül 300 ismert vegyületet tartalmaz, többek között serkentőszereket, például metil-xantinokat: koffeint és teobromint. Élettani szempontból fontos komponens a hisztamin, a szerotonin, a triptofán, a fenil-etil-amin, a tiramin és a magnézium.

Figyeltetek? “Élettani szempontból fontos…” !!! Ugye, hogy ugye? Erről beszélek nyuszó-muszó! 😀

Sokat hallottunk már az élelmiszerekben található különféle “E” jelű anyagok rák-keltő tulajdonságairól; lépten-nyomon találkozunk dohányzás ellenes felhívásokkal; cirka fél évenként megkapom a figyelmeztető kör-emailt az aszpartámmal édesített ételek-italok egészségre való negatív hatásáról, de az alábbiakat valahogy nem emlegetik. Talán az energia italt gyártó cégek legalább olyan befolyással rendelkeznek, mint a gyógyszergyárak?

Szerencsére eddig sem szerettem az energiaitalokat, utálom az utóízüket, nekem olyan pháááááááá… másképp nem tudom leírni az édesítőszer a szájüregem minden négyzetmilliméterét betöltő irtózatos ízét.

Viszont a barátaim közül láttam már egy-kettőt, aki az alkoholt ezzel kísérte le… remélem, legközelebb jobban meggondolja…

A következő érdekes cikket olvastam a hvg.hu -n:

A népszerű energiaitalok mindegyike több koffeint tartalmaz, mint egy kávé, alkohollal való kombinációjuk pedig különösen aggodalomra ad okot – állapították meg amerikai kutatók.

Mint John Higgins kutatásvezető, a Texasi Egyetem munkatársa elmondta, az energiaitalok koffeintartalma 70 és 200 milligramm között van dobozonként, míg egy csésze erős kávéban 40-150 milligramm koffein található. Még nagyobb probléma, hogy az összetevők, így a guarana, taurin, gyógynövények, ásványi anyagok és a vitaminok egy része – amelyeket esetleg meg sem említenek a csomagoláson – kölcsönhatásba léphet a koffeinnel. Aggodalomra az ad okot, hogy ezek a kölcsönhatások befolyásolhatják a szívritmust, a vérnyomást, sőt még a mentális állapotot is, különösen akkor, ha nagyobb mennyiségben vagy alkohollal együtt fogyasztják.

Higgins és kutatócsoportja az energiaitalokra és összetevőikre vonatkozó, 1976 és 2010 közötti orvosi irodalmat tekintette át. Viszonylag kis számban találtak ideillő tanulmányokat, ezek azonban azt mutatták, hogy az energiaitalok emelik a vérnyomást és a szívritmust. Szívroham, görcsroham vagy halál anekdotikus esetként szerepelt a vizsgálatokban.

Norvégiában, Dániában és Franciaországban betiltották a Red Bull energiaitalt, miután egy állatkísérletben azt találták, hogy a taurinnal táplált patkányok bizarr viselkedést mutattak, szorongtak, sőt öncsonkítás is előfordult náluk. Higgins és csoportja szerint az embernél is kapcsolatot találtak a szer fogyasztása és a kockázatkereső viselkedés között. A kutatók arra figyelmeztetik az energiaitalokat fogyasztó sportolókat, hogy az ital koffeintartalma és más hatóanyagai miatt szervezetük súlyosan dehidratálódhat. Ezért inkább a vizet vagy a sportitalokat ajánlják folyadékpótlásra. A nem sportolóknak azt javasolják a szakemberek, hogy napi egy doboz energiaitalnál ne igyanak többet, soha ne keverjék alkohollal, és mozgás után igyanak sok vizet, a magas vérnyomással élő emberek pedig teljesen kerüljék fogyasztását.

Pedig állítólag szááááááárnyakat aaaaaaaaaad…. 🙂 Az összes reklám marha ötletes, nekem is tetszenek, de az már kevésbé fakasztott jókedvre,  mikor tizenéveseket láttam Vörös Bikát kortyolgatni. Szívem szerint én ezt ugyanúgy korhatárhoz kötném, mint a cigaretta és az alkohol vásárlását. Halvány lila fogalmuk sincs, mit tesznek a szervezetükkel, mikor beküldenek egy ilyet. Csak remélem, hogy a szülők legalább ismerik a káros hatást és ennek megfelelően terelgetik a gyereküket az egészséges ételek és italok felé.

Félek… és utálok félni.

Félek a kiszolgáltatottság érzésétől.

Márpedig egy kapcsolat azzal jár, hogy megnyílok a másik előtt.

Mert szeretem és bízom benne.

Viszont ezáltal kiszolgáltatottá válok. Kitárom testem, lelkem.

Paradox érzés.

Angyal felem vágyik arra a biztonságra, megnyugvásra, meghitt melegségre, amit a párom mellett érzek.

Aki idővel szép lassan a jobbik felemmé vált. Aki napról napra fontosabb számomra.

Ördög oldalam folyamatosan suttog a fülembe: “Vigyázz! Aki a tűzzel játszik, megégetheti magát…..”

S én egyszer már csúnyán megégettem magam, ezért még jobban féltem a bőröm.

Közben tudatosan hűtöm magam, hogy ne  a múltból induljak ki, elhiggyem, hogy ez teljesen más.

Tudom, az alapvető probléma saját magam megítélésével van.

Alábecsülöm az énem.

Azzal, hogy nem merem elhinni, hogy Neki én lehetek a legfontosabb. Hogy engem szeret.

Pedig bizonyítja nap, mint nap.

Mégis folyamatosan Őt piszkálom a saját bizonytalanságom miatt.

Majd csúnyán elszégyellem magam, mert tudom, bután viselkedtem.

S miután rádöbbentem a hülyeségemre, Rá kezdek haragudni.

Mert gyarló vagyok, és sokkal könnyebb Őt okolni a saját hibáim miatt.

Megtehetem – gondolom magamban – , hiszen Ő a fél-( f )elem.

De rosszul gondolom….

.

.

Ezeket a gondolatokat tegnap vetettem képernyőre. Sokáig írtam, ezerszer átrágva, megfontolva a szavakat. Majd úgy éreztem, nem lenne helyes, ha Szabi ily módon ismerné meg kétségeimet, ezért nem tehetem közzé. A piszkozatok közé került. Aztán ma reggel elküldtem neki, hogy olvassa el. Lehet, hogy szóban nem tudtam volna így megfogalmazni, vagy talán egy helytelen megközelítéssel, nem pontos szóhasználattal teljesen félreérthetővé teszem az egészet. Vagy csak szimplán gyávaságból küldtem el írásban, mert ugyebár így sokkal könnyebb…

A beszélgetés után úgy döntöttem, mégis feltárom előttetek intim zónánk pici darabját.

Hogy miért? Magam sem tudom. Talán, mert a választól a  szívem azóta is táncol, békétlen lelkem megnyugvásra talált, a testem pedig mintha lebegne, olyan könnyű lett, miután ledobta magáról mázsásnak érzett súlyát…. :

Mint mondtam, Én tudom, hol a helyem, ezt kerestem már régóta…
Én is megégettem magam, ezért tudom milyen nehéz, ez van!
és
SZERETLEK! :*

Gombát szedni voltunk ma a Hűvösvölgyben. Aki ismer, annak ez azért lehet meglepő, mert tudva lévő, hogy utálom a gombát. Fogalmam sincs, mit lehet azon a keserű víz ízen szeretni. Ha egy ismerősöm valamilyen gombás ételt készít, mindig megkóstolom, de kivétel nélkül mindig megállapítom, hogy még most sem szeretem 🙁

Viszont kedvünk támadt kimozdulni  valahová. Felhívtuk Csengiéket, akik éppen gombászni indultak, úgyhogy gondoltuk, velük tartunk. Az ígért 1 órából 2 és fél óra lett Csengi szerint, szerintem csak 10 perccel volt több, mint amit ígértünk 😉

Mire odaértünk, ők már szedtek egy kosárra valót, amit betettünk a kocsiba, majd visszaindultunk, hátha több szem többet lát alapon szekérderéknyi gombával térünk haza…. illetve a gombaszakértőhöz. A két Szabi elővette minden szakértelmét és komoly arccal bólogattak, ha szerintük ehetőt találtunk és még szigorúbban rázták a fejüket, ha (szerintük) mérgezőt. Mint utólag a szakértőnél kiderült, csak egyféle ehetőt szedett össze a csapat, a többi mérgező volt, viszont ami ellen a legjobban tiltakoztak a fiúk, simán leszedhettük volna, mert ehető volt, mellesleg abból láttunk a legtöbbet. 😀 Mindeme tapasztalatokkal felszerelve legközelebb biztos sikeresebb lesz a gyűjtögetés. 🙂

Egyébként meg nagyon jól éreztük magunkat, útközben hasznos információkat kaptunk a turista útvonalakkal és látnivalókkal kapcsolatban.

Nancy, szegény úgy elfáradt, hogy mióta hazaértünk, csak alszik, szinte mozdulatlanul. 😀

… ahogy olvasom Dorka barátném blogjában is. (Amint írta: a Magyar Vöröskereszt nevével visszaélve csalók gyűjtögetnek adományokat a vörös iszap károsultaknak. A bejegyzést az alábbi linken éritek el:  http://dorc.ingyenblog.hu/elelmesek.blog  )

Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy nem csak ezek az “emberek” élnek vissza az adakozó emberek jóhiszeműségével és jó szándékával. Vannak olyanok is, akik az iszappal elöntött házakban fosztogatnak. Bár nem tudom, szerencsétlenektől mit lehetne még elvinni, de azért ezek a szemetek megpróbálják. Én a kezüket vágnám le ezért…. bár tudom, ez a radikális megnyilvánulás biztos a félműveltségemből fakad. 🙂

Mint a Dorka bejegyzéséhez írt hozzászólásomban jeleztem, Luca lányom igen jószívű és segítőkész, a suliból hazafelé tartva a buszmegállóban meglátta az adománygyűjtőket. Természetesen azonnal felajánlott nekik 100 forintot, ami igen nagy dolog részéről, lévén, a napi zsebpénzének az 1/3-a.  Mikor telefonon beszéltünk és mesélte, egyből az jutott eszembe, hogy vajon az a pénz oda megy-e, ahová az adakozók szánták? Aztán, mikor hazaért, mutatta a nyugtát, amit kapott, és úgy látom, az LMP-sek gyűjtögettek. Nagyon helyes, mozduljon meg mindenki, aki él és mozog.

Erről eszembe jut egy történet: kb. 2-3 hónapja történt…

A tuskóban vásároltunk Lucával, zsemlét vettünk, mikor odajött hozzánk egy 30-40 közötti fiatalember. Ruhája kopott, de tiszta volt, ránézésre viszonylag szimpatikus ember. Megkérdezte, nem tudnánk-e adni  neki valamennyi pénzt, hogy a zsemle mellé tudjon venni párizsit is. Reflexből rávágtam, hogy ne haragudjon, de nem. A srác megköszönte, elnézést kért, majd odébb ment. Luca nagyon értetlenül nézett rám, én pedig belepillantottam a kosarunkba és mélységesen elszégyelltem magam. Addig, amíg ő nem tud venni párizsit sem, nekünk volt benne tejszínhab, sajt meg már nem is emlékszem, mi, csak a szégyenérzet maradt meg bennem, de az akkora, hogy a mai napig elásnám magam miatta, ha eszembe jut (most is). Akkor Luca megszólalt, hogy: De nálam van pénz, én tudok neki adni, odaadhatom? Mondtam, persze és már szaladt is utána. Elgondolkodtam, hogy miért is nem adtam, aztán el is magyaráztam az én okos lányomnak, hogy nagyon sok rossz tapasztalatom volt már a kéregetőkkel szemben: volt, hogy egy kislányával aluljáróban ücsörgőnek szendvicset adtam, hogy ehessen  a gyerek és majdhogynem utánam vágták. Nagyon sokat hallottam már a koldus maffiáról is, őket sem akarom támogatni. Mindezt elmeséltem neki, de valahol belül éreztem, hogy ez esetben ez a történet teljesen másról szól. Szerettem volna meg nem történtté tenni az elutasításomat, de persze azt már nem lehetett, úgyhogy megpróbáltam jóvátenni; odamentem hozzá, és odaadtam neki az összes aprómat, talán 300 forint körül lehetett. Nagyon hálás volt, sokszor megköszönte, de mondtam neki, hogy Lucának köszönje, mert nélküle tovább mentem volna. (Amire egyáltalán nem vagyok büszke, de remélem, valamit javítottam az egyenlegemen…)  Elmondta, hogy albérletben él és már kifizette a bérleti díjat, de kajára szinte nem is maradt neki. A 10 db zsemlét megvette 50 forintért és ebből a 300 forintból most tud magának venni egy kiló párizsit, ami most pont akciós, az neki elég lesz 2 napig… Azt hittem, ott helyben elsüllyedek, háborgó lelkiismeretem korholó szavait nem bírtam tovább és inkább elmenekültem, csak ne kelljen tovább hallgatnom szegényt, pedig nem panaszkodott, csak elmesélte. Valamit motyogtam, talán több szerencsét kívántam neki, és elosontam a pénztár irányába. Visszanézve láttam, hogy bizakodva, felszegett fejjel megy az akciós párizsi felé, és arra gondoltam, hogy legszívesebben meghívnám vacsorára, de nem csak ma, hanem minden nap és elmondanám neki, hogy miért voltam oly bizalmatlan vele elsőre.

Hazafelé Luca különböző teóriákat talált ki, hogy vajon mi történhetett: talán nincs családja, egyedül van a nagyvilágban, lehet, hogy munkája sincs szegénynek. Én inkább arra gondoltam, hogy olyan helyen él a családja, ahol nincs munkalehetőség és inkább eljött ide, akár kevés pénzért is dolgozni, mert talán ebből még haza is tud küldeni egy kicsit. Az a kicsi is sokkal több, mint a semmi, amit ott keresne…

Luca lányom

Luca lányom

Mindenesetre borzasztóan megviselt az eset, azóta is könnybe lábad a szemem, ha eszembe jut…. a lányomra viszont mérhetetlenül büszke vagyok. Mert jószívű, segítőkész és azon fogok igyekezni, hogy ezeket a tulajdonságokat ne veszítse el felnőtt korára sem.

… mindazokat, akik (le) sajnálnak bármely nézete, írásom, vagy megnyilvánulásom miatt. Vagy azért, mert nem lettem olyan, amit kinéztek belőlem 15 évesen, mikor utoljára láttak.

Az üzenetem számukra a következő:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=Fpt5xxdPhvg[/youtube]

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=LcWsq9CkIwc[/youtube]

…. jól érzem magam.
Hetek óta nem tudtam rájönni, mi bajom van. Tegnap végre sikerült: nem éreztem jól magam a bőrömben. Kissé elhanyagoltam magam, azt hiszem. Nem figyeltem oda az öltözködésemre, a sminkemre, pont azokra a dolgokra, amitől egy nő NŐnek érzi magát, ha belenéz a tükörbe.
Na, de ma reggel…. 😀 … miniszoknya, talpig smink és rögtön jobban is lettem. A kollégáim jócskán meg is lepődtek, hogy hová készülök…. 🙂

Most páran lehet, megköveztek….. (bocsi, főleg Gyíktól 🙂 )…. de lett egy új kedvenc dalom. Tegnap meghallottam a rádióban és pont bekanyarodtam a kapunk elé, de képtelen voltam kikapcsolni a rádiót, végig kellett hallgatnom. Addig ültem a kocsiban, míg vége nem lett…

Nem most szerettem meg Oláh Ibolya hangját, már a megaszarban is ő volt az egyik kedvencem (akkor még néztem) meg Póka Angéla. Valamiért úgy látszik, nekem a füstös hangok jönnek be 😀 Nem is igazán értettem akkor, hogy miért nem ő nyert. De talán jobban járt így. Nem volt a nyakán az óriási elvárás, ki tudta várni az idejét. Érdemes volt…

Imádom ezt a számot. Tegnap óta kb. 50szer hallgattam végig…..

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=hPod6QDrIrU[/youtube]

Ami kötelező, azt általában utáljuk. Gondoljatok csak (már aki elég idős hozzá) az átkosban az általános iskolában kötelező volt az orosz nyelv oktatása és tanulása. Szerintem némely tanár is utálta tanítani, a diákok többsége pedig egyenesen undorodott tőle.

Én a kevés kivételhez tartoztam, akik szerették az orosz nyelvet. Már 3. osztályban elkezdtem tanulni, sőt még délutáni orosz szakkörre is jártam. Erősen kilógtam a sorból emiatt 😀 Néhány hete az jár a fejemben, hogy fel kellene eleveníteni a tudásomat és levizsgázni belőle, hátha hasznát venném. Na, nem a vasudvaron feltehetőleg, mert oda nem sűrűn tévednek be oroszok, bár volt már rá példa. Viszont nem életcélom onnan nyugdíjba menni. Semmi bajom nincs vele, szeretem a kollégáimat, nem vagyok elégedetlen a fizetésemmel, de szeretnék valami kreatívabbat csinálni. Az alapvető szakmám szerint népművelő vagyok, azt például nagyon szeretem. Szívesen “jövök-megyek-fontoskodok…”, miként a Prognózis is megfogalmazta anno. Vagy bármilyen szervezkedéssel, elintézéssel, utánajárással járó feladatot szeretnék csinálni.

Tudom, hogy néhány kollégám is olvassa a blogomat, de remélem értik az alap problémámat: nem a munkahelyemmel van bajom, hanem saját magammal. TUDOM, hogy többre vagyok képes, mint számlákat kiállítani, pénzt számolni, adminisztrálni…. Azt is tudom, hogy amit csinálok, jól csinálom, sőt próbálom a többiek munkáját is segíteni, egyszerűsíteni pl. táblázatokkal, formanyomtatványokkal…. Egyszerűen csak szeretném kibontakoztatni a képességeimet.

A nyelvtudás talán segítene újítani, ugyanis, ahogy nézegetem, szinte mindenhová kérik. Az oroszt nem olyan gyakran, de mit csináljak, ha ezt tanultam és még szeretem is. 🙂

címkefelhő