… és időnként eljutok addig, hogy megnyitom a blogomat, hogy most aztán írok valamit… de aztán megtorpanok.

Túlságosan csaponganak a gondolataim, túl sok mindennel foglalkozom egyszerre -mint mindig-, ezért mindenbe csak felületesen belekapkodom. Nem tudom eldönteni, hogy ez jó-e vagy rossz. Azt jelenti-e, hogy sok dolog érdekel (ami jó), vagy azt, hogy felületes vagyok (ami inkább rossz).

Eme tulajdonságomnak kiválóan megfelel a facebook üzenőfala, vagy alkalmasint a jegyzet írás, ha hosszabb dolgot akarok megosztani. Viszont ezek nem saját gondolatok. Emailben kapott jópofaságok, vagy újonnan felfedezett videók, esetleg épp az említett üzenőfalon olvasott megmosolyogtató dolgok. Azt hiszem, időnként szeretem homokba dugni a fejem és nem belegondolni mélyebben a dolgokba, mert talán megijednék a lehetséges következményektől. Anno az exemtől sokszor meg is kaptam, hogy nem tudok előre gondolkozni, csak sodródom az árral. Nem volt igaza: tudok, csak nem akarok. Pedig van, aki szerint nem ártana felkészülni a történések negatív következményeire, jó lenne mindenre egy “B” terv. No, de minden közrejátszó tényezővel nem tudok számolni, és akkor borul az is. Akkor mi lesz? Az “okosoknak” van mindenre egy “C”, “D”, “E”, stb. tervük? Akkor már inkább alkalmazkodom a körülményekhez és az aktuális helyzetből próbálom kihozni a lehető legjobbat.

Valamelyik nap olvastam egy igen idevágó gondolatot, naná, hogy a Facebookon, amit rögtön magamévá is tettem:

“Ha valaki egynapos túrára indul, akkor bolond lenne magával vinni egy egész életre való útravalót. Akkor hát nem furcsa, hogy vannak, akik az elkövetkezendő huszonöt év összes aggodalmát magukkal hordják, és csodálkoznak, hogy az élet miért olyan nehéz? Arra vagyunk teremtve, hogy egy nap 24 órát éljünk. Nem többet.”(Andrew Matthews)

Szerintem ez tökéletesen jellemzi az én felfogásomat. Valóban lehet aggódni azon, hogy mi lesz, ha nem tudjuk fizetni a hitelt, mi lesz, ha nem lesz munkahelyünk. De minek? Miért terheljem az agyam még több, ráadásul negatív gondolattal? Attól változik valami? Nos, igen. Valószínűleg rosszkedvű leszek, mogorva, elrontom a környezetemben élők hangulatát is, ami majd még újabb és újabb konfliktusokat teremt. Köszönöm, ebből nem kérek. Inkább maradok látszólag felületes – de sosem felelőtlen -, élek a mának, és örülök minden napnak.

Az egyik volt főnököm mondogatta anno mindig: “Nem vagyunk a híd lábánál.” Amikor Luca egyszer megkérdezte tőlem, ezt miért mondogatom, azt feleltem: amíg nem érünk egy problémához, addig elég megküzdeni az útközben felmerülő nehézségekkel.

 

Most, hogy visszaolvastam, magam is meglepődtem, mennyi mondanivalóm volt mégis, pedig úgy indult, hogy csak bejelentkezem: hahóóóó, még élek…

4 hozzászólás ehhez “Még élek…”

  • Vörös Démon írta:

    Köfi! 🙂

  • lancelotbeka írta:

    Én pont az ellenkezője vagyok…Reggel(kávé,cigi,wc metodika)lefuttatom a napomat és az a-b-c terveket,hogy milyen lehetséges verziók következhetnek be a dolgaimban-bár utána már nem agyalok többet a dolgokon,maximum este,elalvás előtt futatok le még egy ellenőrző programot a fejemben.
    Ez jó kis bejegyzés lett.

  • Vörös Démon írta:

    Na, jó, nem azt mondom, hogy nem gondolok semmiféle következményre, csak azt, hogy nem agyalok rajta. Úgyis az történik, aminek történnie kell, ami előre el van rendelve. 🙂

  • dorc írta:

    Drága Ankió, van igazad benne, minek aggódni a jövő miatt. Bár néha jó tudni időben, hogy mire is számíthatok.

Hózzászólás írása

címkefelhő